Bemutatkozás: Kati

Bemutatkozás: Kati


Fülöpné Csikász Katalin vagyok, két kislány anyukája, egy kedves férj felesége és egy mosolygós kutya gazdája. 20 éve foglalkozom gyerekekkel. Kezdetben tanítóként, majd fejlesztőpedagógusként. Szerencsésnek érzem magam, hogy azt csinálhatom, amit szeretek. Nagyon jó érzés végigkísérni egy gyermek fejlődését. Megtapasztalni, hogy a kitartó munka meghozza a várt eredményeket. Együtt örülni a pontosan kiolvasott szavaknak, a helyesen leírt mondatoknak, az elkapott labdáknak… Hallani a tanítók bíztató szavait, látni a szülők hálás tekintetét.

Jelenleg a Templomdombi Általános Iskolában dolgozom fejlesztőpedagógusként, emellett fejlesztőpedagógiával, mozgásterápiával és kutyás terápiával foglalkozom a Kavics Fejlesztőműhely megálmodójaként.

Sokszor hasonló nehézségekkel keresnek meg a szülők, de minden gyermek más és más. Sok elvégzett tanfolyammal és képzéssel a tarsolyomban igyekszem én is ezekhez a különbségekhez megtalálni a leginkább megfelelő utat, terápiát a fejlesztés során. Hiszem, hogy egy mosolygós, vidám, játékos órán jobban egymásra tudunk hangolódni, jobban megismerjük egymást és az oldottabb helyzetben könnyebb figyelni, tanulni. Számomra fontos az őszinteség, bizalom és egymás tisztelete. Elengedhetetlennek tartom, hogy a fejlesztés rendszeres és intenzív legyen ahhoz, hogy eredményeket érjünk el. Egy terápia végigvitele kitartást és elszántságot, ráfordított időt kíván, nemcsak a gyermek, hanem a szülők részéről is. De a motiváció, mindig segít ebben. Megpróbálni segíteni gyermekünknek, hogy könnyebb legyen az iskolában töltött idő, hogy oldódjanak a szorongások, hogy ne csak a tanulásról szóljanak a délutánok, hogy ne mindig ugyanazokat a “veszekedős” köröket játsszuk le… Együtt, közös erővel és erőfeszítéssel ez sikerülhet.

A komplex fejlesztő foglalkozások alapját a mozgásterápia adja, ami kiegészül olyan kognitív terápiával, amire az egyes gyerekeknek éppen szüksége van. A részképességek fejlesztésével igyekszem segíteni a tanulási, magatartási, beilleszkedési nehézségeken.

Szerencsésebb megelőzni a problémákat, mint utólag orvosolni. Ezért tartok iskola‑előkészítő foglalkozásokat is. Leginkább egyéni vagy páros formában, mert úgy tapasztalom, hogy egyéni, “személyre szabott” odafigyelés mellett jobb eredményeket érhetünk el.

Előfordul, hogy a felsőbb évfolyamba lépve a gyerekeknek hirtelen nagyon sok feladata lesz, sok “tanulós” tantárgya. Akinek nincs tanulási nehézsége, gyakran még nekik is nehéz figyelni, koncentrálni. A kamaszoknak egy nagyon ideális mozgásos tevékenysége lehet a zsonglőrködés. Amellett, hogy egy remek fejlesztőforma, még rendkívül szórakoztató és sikerélményt ad. A sikerélmény és a motiváció pedig minden gyermek számára nélkülözhetetlen az iskolában és az életben. Így, akinek nincs tanulási nehézsége, csak szeretne több önbizalmat szerezni vagy egy vidám csapathoz csatlakozni, azt szeretettel várom a zsonglőrködős foglalkozásokon.

Lucky, a saját terápiás kutyám, ha szükséges, több órámra is velem tart. De, aki szeretne “csak” kutyázni, annak lehetősége van eljönni Kutyálkodni. Ez nem fejlesztő foglalkozás, bár a feladatok, játékok mind fejlesztő hatással vannak a gyerekekre. Itt inkább az önbizalom erősítése, sikerélmény adása, szorongásoldás a cél. Ha valakinek nincs saját kutyája, csak nagyon szeretne, akkor is jó lehetőség a gyerekek számára ez a foglalkozás.

Állatasszisztált foglalkozásokat nemcsak magánórák keretén belül tartok. Lehetősége van intézményeknek is előadásokat, foglalkozásokat kérni vagy állatasszisztált tanórát tartani velem és Luckyval.

Keressenek bizalommal, mert igyekszem legjobb tudásom szerint segíteni fejlesztéssel, mozgásterápiával és kutyás terápiával kapcsolatban. Ha pedig úgy érzem, hogy valami túlmutat a kompetencia-határaimon, akkor segítek megfelelő szakembert találni a nehézségekre.

Rövid szakmai önéletrajz:

  • 2005: Tanító, magyar műveltségi területen (VJRKTF)
  • 2007: A szenzomotoros szemléletű- állapot és mozgásvizsgálat felvétele, értékelési szempontjai és alkalmazási lehetőségei, TSMT diagnosztika (BHRG Alapítvány)
  • 2010: Meixner Ildikó által kidolgozott Dyslexia prevenciós és reedukációs módszer gyakorlattal (Meixner Alapítvány)
  • 2017: Mozgásterápia a tanulási nehézségek megelőzésére és oldására (KMT Akadémia)
  • 2017: Fejlesztőpedagógus (ELTE-PPK)
  • 2019: Tanulási, figyelem, kontroll, hiperaktivitás és autizmus zavar közös neurológiai háttere és a 3 labdás zsonglőrtechnika megelőző valamint terápiás hatás, gyakorlati és módszertani alapok (Vadaskert)
  • 2019: Sindelar-Zsoldos program 2., Tanulási- és magatartási zavarok terápiája iskolás korban (ELTE-BGGYK)
  • 2020: GOH/GMP, Gósy Mária-Beszédpercepciós diagnosztika és terápia (Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete)
  • 2020: Bepillantás a csoportos komplex mozgásterápiába, a csoportos fejlesztés alapjai (KMT Akadémia)
  • 2021: Homloklebeny gyakorlatok a fejlesztésben, tanításban (Csodakapu)
  • 2021: Kutyás terápiás foglalkozásvezető képzés (Varázsmancsok)
  • 2022: Terápiás kutya képzés (Nyolckézláb Segítőkutya Alapítvány)
  • 2025: Egyéni iskola-előkészítő, képességfejlesztő program (Deákné B. Katalin)