Megjelent 2026 november 7
Gyakran találkozhatunk azzal, hogy egy-egy kisgyereket nehéz rávenni valamilyen hétköznapi dologra. Nem szeret fürdeni, elutasítja a különböző sportolási lehetőségeket, nem szeret elmenni a családdal étterembe, nem akar sapkát felvenni télen. Érdemes utánajárni, hogy mi lehet a valódi ok. A fürdést elutasíthatja azért, mert számára a vízcseppek érintése a bőrön fájdalmas érzés. A sportolást nem (vagy nem kizárólag) a rossz mozgáskoordináció miatt nem szereti, hanem a terem visszhangos akusztikája zavarja. Az éttermet nem a tömeg, hanem az ételek erős illata miatt kerüli. A sapkát pedig azért nem hordja, mert zavarja a gyapjú anyaga. De nagyon sokféle dolog zavarhatja a szenzorosan érintett gyerekeket. Az idegrendszerük másként dolgozhatja fel a külvilágból és a belső világból érkező ingereket. A hangokra, illatokra, vizuális ingerekre és taktilis ingerekre, a fájdalomra vagy a mozgással, egyensúllyal kapcsolatos ingerekre is eltérően reagálhatnak. Nagyon fontos erről tudni, mert különben tévesen dacosnak, különcnek, nyafogósnak vagy egyszerűen rosszul neveltnek bélyegezhetjük meg a gyerekeket olyan dolog miatt, amiről nem tehetnek.
Szenzorosság nemcsak autizmusban fordulhat elő. Az autista emberek között azonban sokan tapasztalnak szenzoros alul-vagy túlérzékenységet, ami jelentősen megnehezítheti a mindennapjaikat. Lehet ugyanis ingerkerülő a magatartásuk, mint a fent említett példákban, de lehetnek ingerkeresők is. Túl hangosan hallgatnak zenét, túl szorosan ölelnek meg valakit, folyton matatnak a kezükkel stb.
A szenzoros védelem tehát nagyon fontos. Nemcsak azért, hogy az érintett személy komfortosabban érezze magát, hanem azért is, mert a folyamatosan megterhelő ingerek jelentős fáradtságot, kimerülést okozhatnak az idegrendszer számára. Sokszor nehéz szétválasztani az érzékelés területeit, mert gyakran átfedésben találkozunk velük.
A vizuális ingereket tudjuk csökkenteni kevesebb dekorációval, egy letisztult, minimál szobai stílussal. De már kaphatók olyan lámpák is, amin választani lehet a hideg vagy meleg fény között. Az erős fény ellen lehet napszemüveget vagy simléderes sapkát is hordani.
A tapintás, érintés védelmében ki kell tapasztalni, hogy milyen textúra kellemes a szenzorosan érintett személynek, és olyan ruhaneműt kell vásárolni. Ehhez van, hogy sokat kell próbálkozni és ha megtaláltuk, érdemes több darabot is beszerezni belőle. Lehet más öblítővel vagy a szárítás módjaival is próbálkozni. Segíthetnek a súlyozott takarók, babzsákcsónakok, betekerhető hinták és lepedők, szenzoros táblák, fidget játékok. Fontos tudni, hogy nem minden eszköz válik be mindenkinél egyformán.
A szaglási érzékelés eltérései is okozhatnak nehézséget a hétköznapokban. Előfordulhat, hogy valaki kevésbé érzékeli a kellemetlen szagokat, például a romlott ételekét vagy a saját testének a szagát. Máskor pedig éppen ellenkezőleg, rendkívül érzékenyek bizonyos illatokra. Az is előfordulhat, hogy valaki intenzíven szagolgat tárgyakat vagy más embereket, ami a társas helyzetekben okozhat nehézséget.
Az ízérzékelésnél nem csak az lehet a baj, ha az ételek összeérnek. Sokszor az állaguk, színük, illatuk is zavaró lehet, vagy pusztán a rugalmatlanság az étkezésnél is megjelenhet: nehéz egy új ízt megismerni, kipróbálni. Érdemes naplót vezetni az étkezésekről és szakembertől tanácsot kérni, ha gyermekünk étkezése nagyon beszűkült.
Az auditív érzékelés nehezítettsége a legszembetűnőbb talán, amikor a kisgyerek egy hangosabb zaj hallatán hirtelen a fülére teszi a kezét. De gyakran az elektromos zajokat is meghallják. Érzékenyek lehetnek a hangerőre, hangszínre, az étkezéssel járó zajokra vagy a több helyről érkező hangokra (tanító néni magyarázata + leeső ceruza + kint elmegy egy autó). Előfordulhat aggodalmaskodás olyan zajoktól, ami váratlanul érkezhet, például egy köhögés vagy tüsszentés. Itt is fontos az érzékenység tiszteletben tartása. A zajvédelemben segíthet a fülvédő (fültok) vagy a füldugó. Bár egyáltalán nem könnyű egy kisgyerekre ráadni a fülest és elindítani az iskolába. Főleg, ha már kamasz, főleg ha nincs felkészítve az osztály, az iskola, a társadalom arra, hogy ez nemcsak azért kell, mert “autista”, hanem azért, mert zavarja a hangzavar, kimerül általa az idegrendszere és meltdownhoz vezethet. (A meltdown nem egy elhúzódó hiszti, nem rossz nevelés, nem dac, hanem a túltelítődött idegrendszer kiáltása, hogy “hagyjátok abba, ez már sok(k) nekem, ezt már nem bírom elviselni tovább, összeroppanok”) Vagy shutdownhoz is vezethet, amikor az érintett személy bezárkózik, lefagy.
Könnyebb a dolgunk, ha időben felismerjük a túltelítődést és eltereljük a figyelmet vagy csökkentjük, elhárítjuk a kiváltó okokat.
Ha már megtörtént a baj, elsőként teremtsünk biztonságos környezetet az érintett személy és a körülötte lévők számára. Ne ölelgessük, ne akkor kezdjük el magyarázni a helyes viselkedést, ha van begyakorolt stratégia (például légzőtechnikák) a megnyugtatáshoz, akkor alkalmazzuk azt.
Segíthetünk, ha ki tudunk alakítani egy elvonulós helyet. Ez lehet egy sátor vagy egy klasszikus bekuckózós IKEA-s forgófotel is. Ez kerülhet az osztályterembe, de egy nem használt kis helyiségből is lehet szenzoros elvonulós kuckót kialakítani. Ne legyen benne sok bútor, elég egy babzsákfotel, pár fidget játék (matatgatós, nyomkodhatós, pörgetgetős játékok), egy fülhallgató, timer és kész. Érdemes kialakítani egy egyezményes jelzést arra, ha a szenzorosságban érintett személy úgy érzi szüksége lenne egy kis elvonulásra. Sokszor ezt előtte gyógypedagógus segítségével meg kell tanítani, hogy felismerje és meg tudja nevezni a saját érzéseit, illetve azt, hogyan tudja jelezni egy felnőttnek, ha segítségre van szüksége. De fontos, hogy a nyugisarkot mindig pozitív lehetőségként ajánljuk fel, sosem büntetésként száműzzük oda a gyerekeket.
A környezet akadálymentesítésénél, az autista gyerekek támogatásánál nem hagyható ki az osztálytársak, szülők edukációja sem. Régen, 30-40 évvel ezelőtt, nagyon ciki volt a szemüveg, 10-20 éve még a fogszabályzó is. Ma már senki nem csodálkozik, ha valaki szemüveges. Sok felnőtt pedig most csináltat fogszabit. Jó lenne, ha egyszer a fültok vagy a vizuális napirend sem keltene feltűnést. Ha természetesnek vennénk, hogy nem mindenkinek ugyanaz segít és nem mindenkinek ugyanaz komfortos, így a neurodiverz családok is könnyebben élhetnék a mindennapjaikat.
A képet Iris Grace, Angliában élő autista kislányból kamasz lánnyá cseperedett művész készítette, aki 5 éves kora óta alkot szebbnél szebb festményeket.
